Angol nyelv sajátos célokra
Ez a kurzus azok számára tökéletes választás, akik különböző szakterületeken szeretnék angol nyelvtudásukat fejleszteni, mint például jog, pénzügy, technológia, orvostudomány, utazás, légi közlekedés, oktatás, akcentus lágyítás és emberi erőforrások.
Magasan képzett tanáraink a tanulási igényeid és céljaidnak megfelelően tervezik meg óráikat. Az órák a szakmai és kereskedelmi kommunikációt helyezik a középpontba, a tárgyalási stílusokat és technikákat, előadási készséget, a társadalmi angolt és az irást gyakorlatba véve, de különösen nagy figyelmet fordítunk a választott területen előforduló szókincsre és kifejezések gyakorlására. Csoportos és személyes különórákat is indítunk tanulóink számára.
A következőkben láthatod ebben a kategóriában legnépszerűbb kurzusainkat. Ha esetleg, egy másik területen belül szeretnél órákat venni kérünk lépj velünk kapcsoltba és mi készséggel szolgálunk további információval:
Jogszerű Angol
Ez a kurzus a kereskedelmi jogi környezetre koncentrál valamint segítséget nyújt az International Legal English Certificate (Cambridge ILEC) felkészülésére és a négy kulcsfontosságú terület fejlesztésére (Olvasás, Írásbeli, Szövegértés és Társalgás). A kurzus alatt az alábbi témákat dolgozzuk fel:
- Szerződések
- Céginformáció
- Hitelezők és adósok kapcsolata
- Szerzői tulajdonjogok
- Foglalkoztatási jog
- Tulajdonjog
- Zálogjog
Pénzügyi Angol
A kurzus célja, hogy a pénzügyi témákban fejleszthesd kommunikációs képességeidet, autentikus, tiszta, egyszerű, pontos és modern angol használatával.
A kurzus gyakorlati feladatok kombinációit tartalmazza (tanulói szöveg, rövid videók és rövid szerepjátszási feladatok), hogy bemutassuk és gyakoroljuk a különböző nyelvi területeket a céges pénzügyekben, banki műveleteknél, befektetésekkor és a közgazdaságtanban, mint pl:
- Kockázat felmérés
- Auditáció
- Költségvetési folyamatok
- Fúziók és felvásárlások
- Adózás
- Biztosítás
- Nemzetközi bankolás
- Árkalkuláció és Adás-vétel
Angol a légi közlekedésben
Ez a kurzus ideális választás a légiközlekedésben dolgozók számára, például pilóták és légiforgalmi irányítók, akik szeretnék kommunikációs készségüket fejleszteni a szakterületükön előforduló helyzetekben, valamint azok számára, akik szeretnék angol nyelvi szintjüket az International Civil Aviation Organization`s (ICAO) nyelvi elvárásainak megfelelő szintre hozni. A témák a következőket foglalják magukba:
- Navigáció
- Repülési időtartam és menetrendek
- Teherárú, anyagok és tűz
- Légiutas-kísérő személyzet
- Földreszállás
- Meteorológia
- Légi kikötő
- Biztonság
Angol az orvostudományban
Ideális választás külföldön élő egészségügyi szakembereknek, akik a szakirányú nyelvtudásukat szeretnék fejeszteni , különös tekintettel a páciensekkel és a kollégákkal való kummunikációra.
Magasan képzett és tapasztalt tanáraink speciális tantervet használnak, annak érdekében, hogy óráik a csoport igényeinek megfelelőek legyenek. A kurzus az általános angol szintre épül és mind a négy készségterületre kiterjed (Olvasás, Írás, Társalgás, Szövegértés) sokféle gyakorlati forgatókönyvön és tevékenységen keresztül.
Az órák témákra bontottak, leginkább az alábbi témákra fókuszáltak:
- Személyes találkozó a pácienssel
- Tünetek megvitatása
- Kórtörténet
- Gyógyszeres kezelés és feljegyzés
- Orvostani statisztikák és esettanulmányok értelmezése és összevetése
- Használati utasítások és táblázatok és előírások értelmezése
| Osztály létszáma | Rugalmas |
|---|---|
| Kezdési időpontok | Minden hétfőn (except public holidays) |
| Kurzus időtartalma | 1 hét + |
| Minimum korhatár | 16 év |
| Szintek | B1 – C2 (Középfok – Szakértői) |
| Tanítási napok | Hétfőtől Péntekig (except public holidays) |
| Tanítási óraszám | Tanítási idő | |
|---|---|---|
| Egy tanár- egy diák | Rugalmas | Rugalmas |
| kis létszámú csoportok | Rugalmas | Rugalmas |
*Break times: (Adult AM: 10.30-10.45; PM: 14.30-14.45/Young Learners: 10.00-10.10 + 11.00-11.10)
Mi a fő célja ennek a kurzusnak?
- A kurzus résztvevői az összeállított tananyag segítségével angol nyelven elmélyíthetik már meglévő szakmai tudásukat és fokozhatják teljesítményüket a munkahelyükön.
- Az angol nyelv gyakorlása a gyógyítás során
- Hatékony kommunikáció és kiejtés fejlesztése.










