Angol nyelv sajátos célokra

Ez a kurzus azok számára tökéletes választás, akik különböző szakterületeken szeretnék angol nyelvtudásukat fejleszteni, mint például jog, pénzügy, technológia, orvostudomány, utazás, légi közlekedés, oktatás, akcentus lágyítás és emberi erőforrások.

Magasan képzett tanáraink a tanulási igényeid és céljaidnak megfelelően tervezik meg óráikat. Az órák a szakmai és kereskedelmi kommunikációt helyezik a középpontba, a tárgyalási stílusokat és technikákat, előadási készséget, a társadalmi angolt és az irást gyakorlatba véve, de különösen nagy figyelmet fordítunk a választott területen előforduló szókincsre és kifejezések gyakorlására. Csoportos és személyes különórákat is indítunk tanulóink számára.

A következőkben láthatod ebben a kategóriában legnépszerűbb kurzusainkat. Ha esetleg, egy másik területen belül szeretnél órákat venni kérünk lépj velünk kapcsoltba és mi készséggel szolgálunk további információval:

Jogszerű Angol

Ez a kurzus a kereskedelmi jogi környezetre koncentrál valamint segítséget nyújt az International Legal English Certificate (Cambridge ILEC) felkészülésére és a négy kulcsfontosságú terület fejlesztésére (Olvasás, Írásbeli, Szövegértés és Társalgás). A kurzus alatt az alábbi témákat dolgozzuk fel:

  • Szerződések
  • Céginformáció
  • Hitelezők és adósok kapcsolata
  • Szerzői tulajdonjogok
  • Foglalkoztatási jog
  • Tulajdonjog
  • Zálogjog

Pénzügyi Angol

A kurzus célja, hogy a pénzügyi témákban fejleszthesd kommunikációs képességeidet, autentikus, tiszta, egyszerű, pontos és modern angol használatával.

A kurzus gyakorlati feladatok kombinációit tartalmazza (tanulói szöveg, rövid videók és rövid szerepjátszási feladatok), hogy bemutassuk és gyakoroljuk a különböző nyelvi területeket a céges pénzügyekben, banki műveleteknél, befektetésekkor és a közgazdaságtanban, mint pl:

  • Kockázat felmérés
  • Auditáció
  • Költségvetési folyamatok
  • Fúziók és felvásárlások
  • Adózás
  • Biztosítás
  • Nemzetközi bankolás
  • Árkalkuláció és Adás-vétel

Angol a légi közlekedésben

Ez a kurzus ideális választás a légiközlekedésben dolgozók számára, például pilóták és légiforgalmi irányítók, akik szeretnék kommunikációs készségüket fejleszteni a szakterületükön előforduló helyzetekben, valamint azok számára, akik szeretnék angol nyelvi szintjüket az International Civil Aviation Organization`s (ICAO) nyelvi elvárásainak megfelelő szintre hozni. A témák a következőket foglalják magukba:

  • Navigáció
  • Repülési időtartam és menetrendek
  • Teherárú, anyagok és tűz
  • Légiutas-kísérő személyzet
  • Földreszállás
  • Meteorológia
  • Légi kikötő
  • Biztonság

Angol az orvostudományban

Ideális választás külföldön élő egészségügyi szakembereknek, akik a szakirányú nyelvtudásukat szeretnék fejeszteni , különös tekintettel a páciensekkel és a kollégákkal való kummunikációra.

Magasan képzett és tapasztalt tanáraink speciális tantervet használnak, annak érdekében, hogy óráik a csoport igényeinek megfelelőek legyenek. A kurzus az általános angol szintre épül és mind a négy készségterületre kiterjed (Olvasás, Írás, Társalgás, Szövegértés) sokféle gyakorlati forgatókönyvön és tevékenységen keresztül.

Az órák témákra bontottak, leginkább az alábbi témákra fókuszáltak:

  • Személyes találkozó a pácienssel
  • Tünetek megvitatása
  • Kórtörténet
  • Gyógyszeres kezelés és feljegyzés
  • Orvostani statisztikák és esettanulmányok értelmezése és összevetése
  • Használati utasítások és táblázatok és előírások értelmezése
Kurzus részletei
Osztály létszáma Rugalmas
Kezdési időpontok Minden hétfőn
Kurzus időtartalma 1 hét +
Minimum korhatár 16 év
Szintek B1 – C2 (Középfok – Szakértői)
Tanítási napok Hétfőtől Péntekig

Kurzus opciók
  Tanítási óraszám Tanítási idő
Egy tanár- egy diák Rugalmas Rugalmas
kis létszámú csoportok Rugalmas Rugalmas

Mi a fő célja ennek a kurzusnak?

  • A kurzus résztvevői az összeállított tananyag segítségével angol nyelven elmélyíthetik már meglévő szakmai tudásukat és fokozhatják teljesítményüket a munkahelyükön.
  • Az angol nyelv gyakorlása a gyógyítás során
  • Hatékony kommunikáció és kiejtés fejlesztése.

Check the price and book a course now

Hivatalos angol nyelv

Brochure Download
Photo Gallery
Accommodation